Kimentél az erdőbe, hogy szedj egy kosár gombát a rántott ételhez, és rábukkantál a bedlacokra? Ebben az esetben valószínűleg már azon gondolkodsz, hogyan bánj el velük. Először is azonban ellenőriznie kell, hogy a gomba valóban ehető-e. Bár sok gombaszedő azt hiszi, hogy biztonsággal felismeri, a valóságban az emberek gyakran tévednek. Elmondjuk, hogy mely bedlafajok teremnek a környékünkön, hogyan lehet azonosítani az ehető bedlát, és mely gombák hasonlítanak leginkább rá.
Ehető és mérgező bedla
Míg a csiperkegombát nem szabad összetéveszteni semmivel, addig a bedlával nem szabad szórakozni. Bár ezek a gombák az egyik legnépszerűbb fajok a környékünkön, és finom ízüket gombaszedők ezrei élvezik minden évben, érdemes vigyázni, mit szedünk. Kevesen tudják, hogy vannak ehetetlen bedlák és erősen mérgező darabok is, amelyek fogyasztása nagyon veszélyes lehet az emberre.
Ha azt mondjuk, hogy bedla, a legtöbb embernek egy fehéres, barna pikkelyekkel tarkított gomba jut eszébe, amelynek hosszú a lába és enyhén diós íze van. Ez a név azonban kisebb-nagyobb gombák nagy csoportját rejti, amely a mikológusok szerint több különböző nemzetséget foglal magában. Míg egy szakértő könnyen különbséget tud tenni közöttük, egy laikus számára képviselőik első látásra megkülönböztethetetlenek lehetnek.
A gombászok körében a legismertebbek a Macrolepiota és Lepiota nemzetségekhez tartozó „valódi bedlák”, amelyek közé tartozik a népszerű magas bedla (ehető bedla) is. Azonban számos más csoport is létezik, amelyek a magas bedlákhoz hasonló gombákat tartalmaznak. Ezek közé tartoznak a nemzetségek:
- Chlorophyllum,
- Chamaemyces,
- Cystolepiota,
- Echinoderma,
- Leucoagaricus,
- Leucocoprinus,
- Pulverolepiota,
- Seiceomyces.
Ráadásul vannak más gombafajok is, amelyek első látásra hasonlítanak a népszerű ehető bedlára. Problémát jelent például a halálos zöld vargánya vagy a hallucinogén tigrisvargánya. Sajnos nem ritka, hogy a bedlát összetévesztik más, nagyon veszélyes fajokkal, és minden gombaszedőnek érdemes szakértővel konzultálnia, ha kétségei vannak.
Bedla magas
Mivel a magas bedla (Macrolepiota procera vagy Lepiota procera) meglehetősen sajátos megjelenésű, a gombaszedők gyakran úgy vélik, hogy könnyen felismerik. Ez egy tönkös gomba, amelyet gyakran neveznek ehető bedlának is. Szedésre és konyhai felhasználásra egyaránt alkalmas, a legnépszerűbb elkészítési módja a panírozás és sütés gombaszeletek formájában.
Hogyan lehet biztonságosan azonosítani az ehető bedlát? Ez a faj elsősorban tűlevelű és lombhullató erdőkben nő, leggyakoribb élőhelyei főként a megvilágított tisztások és az erdőszélek. Azonban bozótosban vagy réteken is megtalálható. Előfordulhat, hogy egy helyen nagyszámú gombát találunk, amelyek együtt egész gyűrűket alkotnak.
A magas bedla kalapja 10 és 40 centiméter közötti átmérőjű. Fiatalon tojásdad alakú, de később inkább kúp vagy harang alakúvá válik, és végül szélesen szétterül, hogy esernyőre hasonlítson. Középen egy jellegzetes sötét dudor található, és a kalap felületét feltűnő barna pikkelyek borítják, amelyek viszonylag puhák.
A magas bedla esetében a tüske hengeres, 15-40 centiméter magasra nő, és alul általában egy gömbölyű gumó található a tetején. A láb könnyen letörhető, fiatalon vattaszerű és meglehetősen merev, később azonban üreges lesz. Színezetét tekintve a fehér szín dominál, de a felszínen apró barna pikkelyek is észrevehetők. Ezenkívül a kalap visszanövése után a koronán egy „szoknya” (gyűrű) marad.
A kalap alján lévő pikkelyek viszonylag magasak, sűrűek és hasiak. Ez azt jelenti, hogy nem egyformán nőnek a kalap hosszában a lábtól a karimáig, hanem általában középen magasabbak. Kezdetben világos színűek, de idővel barnára színeződnek. Ha belevágunk egy magas bedlába, az nem változtatja meg a színét. Ha nyersen kóstoljuk meg ezt a gombát, az íze a friss mogyorómagra emlékeztet.
Blushing bedla
Egy másik, területünkön bőségesen előforduló faj a piruló ágyásszegfű (Chlorophyllum rachodes), amelyet a gombászok vérző ágyásszegfű, rázó ágyásszegfű vagy vöröslő ágyásszegfű néven is ismernek. Ezt a gombát régebben ehetőnek tartották, de ma már a szakértők nem értenek egyet a fogyasztásával kapcsolatban, és sokan nem javasolják a gyűjtését.
Számos mérgezéses eset miatt ezt a gombát kerülni kell. Egyes mikológusok szerint a probléma forrása elsősorban a cseh piruló ágyasgomba (var. bohemica), amelyet mérgező alfajnak tartanak, mások viszont az emberek egészségét veszik figyelembe, és azt állítják, hogy csak az érzékeny vagy allergiás egyének számára mérgező. A környezet, ahol nő, szintén szerepet játszhat.
Bár a piruló ágyásszegfű a magas ágyásszegfűhöz hasonló helyeken fordul elő, a magas ágyásszegtől abban különbözik, hogy kisebb termetű. Bár megjelenésük hasonló, a piruló ágyasvirág első látásra általában karcsúbb, és színe sárgás-narancssárgás vagy barnásvörösre változik, ha meghorzsolják vagy megvágják. A magas ágyasvirághoz hasonlóan azonban elég nagy csoportokban is megnőhet.
Magas bedla
Egy másik, a magas ágyásszegfához hasonló gomba a Lepiota aspera, amelynek számos más neve is van, például durva ágyásszegfű, tüskés ágyásszegfű, tüskés ágyásszegfű vagy villás ágyásszegfű. A májvirágfélék családjába tartozó, nem ehető faj, de a mi területünkön nem túl elterjedt, így egy átlagos erdei látogatás során általában nem találkozunk vele.
Bár néhány gombaszedő első pillantásra az ehető bedlára gondolhat, közelebbről megvizsgálva a fajok könnyen megkülönböztethetők. Kalapját ugyanis repedezett bőr és apró, felfelé álló, élesnek tűnő pikkelyek borítják. Ráadásul a kalap színe vörösesbarna vagy gesztenyebarna, a gyűrű pedig olyan vékony, mint a sár, így az eső lemoshatja. Így ha ez a bedla valahol megjelenik, nem olyan gyakran tévesztik össze ehető gombával.
Kerti bedla
Az egyik faj, amelyre mindenképpen figyelni kell, a kerti bedla, amelyet néha méregbedlának vagy cseh bedlának is neveznek. Ez a gomba lenyelve mérgezést okozhat. A betegeknél ilyenkor hasmenés, hányás vagy hasi kólika alakul ki, és gyakran kiszáradásban szenvednek, ami nagyon veszélyes.
A fő különbség a kerti ágyásfű és a magas ágyásfű között a termőhelyükben van. Míg az ehető faj főként erdőkben fordul elő, addig a méregzsálya a trágyázott talajt kedveli, és leggyakrabban parkokban, kertekben, virágágyásokban vagy akár közvetlenül a komposzthalmokon nő. Ezért a kellemetlen kavarodások elkerülése végett soha ne gyűjtsünk ágyást ezeken a helyeken.
A kerti bedla kalapja 8-16 centiméter átmérőjű, és meglehetősen húsos is. Fiatalon jellemzően vörösesbarna színű, amely néha a barna sötétebb árnyalataira változik, később azonban a bőre felhasad, és pikkelyek képződnek a felszínen. Ezek ekkor áttűnnek a fehér, papírszerű, rostos alapon, de a kalap középen meglehetősen egységes marad.
Ennek a bedlának a lába meglehetősen magas, gyakran akár 18 centiméteresre is megnő. Eleinte tiszta fehér, de később okkersárgásbarnára színeződik. Felületén általában sima, belül üreges, és a többi bedlához hasonlóan markáns gyűrűje van, amely erősen kifehéredett. Alul a gerinc feltűnő gumóvá bővül, amely akár 6,5 centiméter hosszú is lehet.
A kerti bedla fontos jellemzője, amely lehetővé teszi a mérgező és az ehető bedla megkülönböztetését, hogy a levegőben először narancssárgára, majd vörösre színeződik. Ez a színeződés azonban nem olyan intenzív, mint a piruló bedláé, amely első látásra valamivel kisebb is (kisebb termést hoz).
Zöldlevelű ágyás
Viszonylag ritka faj a zöldlevelű ágyas (Chlorophyllum molybdites), amely leggyakrabban lombhullató fák, például kőris vagy gyertyán alatt nő. Ez a gomba is mérgező, ezért a gombaszedőknek vigyázniuk kell vele. Kékeszöld szirmai miatt azonban, amelyek első pillantásra nagyon jellegzetesek, nem valószínű, hogy összetéveszthető a magasbedlával.
Gesztenyebedla
A halálosan mérgező fajok közé tartozik a gesztenyebetű (Lepiota castanea), amely ugyanazokat a mérgező anyagokat tartalmazza, mint a zöld vargánya. Nem szabad azonban összetéveszteni a magas gesztenyefűvel, mivel nagyon kicsi, és csak 5 centiméter magasra nő. Kalapja domború, és átmérője nem haladja meg a 2-4 centimétert. A hús és a szirmok színe fehéres, de összenyomva sárgásbarnára színeződnek.
Melyik ágyasvirágot gyűjtsük?
Bár egyes fajok fogyasztása nem okozhat egészségügyi problémákat, általános szabályként minden kisméretű bedlőt kerülni kell. Ezek vagy ehetetlenek, vagy egyenesen mérgezőek. Némelyikük olyan mérgeket is tartalmaz, amelyek a zöld vargányákban és más veszélyes gombákban is megtalálhatók.
Tehát milyen bedle-t lehet biztonságosan gyűjteni? Ha kevésbé gyakorlott gombaszedő vagy, ideális esetben csak a magas bedlát keresd, amelyet viszonylag könnyű megkülönböztetni a többi fajtól, nemcsak a külseje miatt, hanem azért is, mert vágáskor vagy zúzódáskor nem változik a színe.
Egy mobil gombafelismerő alkalmazás is segíthet a gombák azonosításában, hiszen az optikai felismerő funkció segítségével egy neurális hálózat alapján határozza meg a fajt.
Egyéb ismert poloskafajok:
- Leányos ágyi poloska,
- A vöröshasú ágyi poloska,
- Bedla harmatcsepp,
- Sárgás színű ágyi poloska,
- Bedla tipped,
- Bedla Konrádova,
- Bedla szürkésbarna,
- címeres ágyasvirág,
- Megtévesztő bedla,
- Barna-piros Bedla,
- Bedla Bedham’s Bedla,
- Bedla szalmazsák,
- Lila szemű Bedla.
Bedla kontra varangyos széklet
Erdei kirándulásra készülsz, és félsz, hogy összetévesztheted az ehető bedlát a mérgező varangyosgombával? Bár a magas bedlát könnyű összetéveszteni például a kerti bedlával, mert a fajok nagyon hasonlóak, a varangyosgombák szerencsére több szempontból is különböznek. Ezért gyűjtéskor mindig a legjobb, ha a gomba földben lévő részét nézzük meg, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban bedláról van szó.
A zöld vargányagomba a magas bedlával ellentétben egy magas és tüskés hüvelyből nő. A bedlának viszont a talaj közelében gömbölyű gumója van. Egy másik jellemző, amely alapján az emberek megpróbálják megkülönböztetni ezeket a gombákat, a színezés. Míg a vargánya általában olajzöld vagy sárgászöld, addig a bedla jellemzően fehér és barna pikkelyekkel borított.
Mivel a zöld vargánya, a tavaszi vargánya vagy a tigrisvargánya egyes esetekben fehéres színű is lehet, mindig érdemes ellenőrizni, hogy a gomba tövénél van-e hüvely, vagy fogyasztás előtt konzultálni egy tapasztalt mikológussal.
Milyen típusú poloskák vannak?
Ha azt mondjuk, hogy ágyla, a legtöbb embernek világos elképzelése van arról, hogy milyen gombáról van szó. A valóságban azonban ez a név kisebb és nagyobb fajok nagy csoportját takarja, amelyek meglehetősen változatosak. A gombászok körében a legismertebbek a Macrolepiota és Lepiota nemzetségekbe tartozó "valódi bedlák", amelyek közé tartozik az ehető magas bedla is. Ezen kívül azonban számos más fajjal is találkozhatunk, mint például a piruló bedlával, a kerti bedlával, a hegyeslevelű bedlával, a gesztenyebedlával és a zöldlevelű bedlával.
Hogyan tudom biztonságosan azonosítani a fagyöngyöt?
A fagyöngy, amelyet a gombaszedők ehető fagyöngyként is ismernek, főként tűlevelű és lombhullató erdőkben vagy réteken nő, ahol gyakran egész gyűrűket alkot. A kalapja körülbelül 10-40 centiméter hosszú, fiatalon tojásdad, később szélesre szétterülő, fehér színű, feltűnő barna pikkelyekkel borított. A lábat gömbölyű gumó zárja le, és egy "szoknya" marad rajta. A pikkelyek általában középen magasabbak. Ha belevágunk az ehető bedlába, az nem változtatja meg a színét. Íze olyan, mint a mogyorómagé.
Milyen fajokkal tévesztik össze a gombaszedők az ehető ágyasokat?
A gombaszedők gyakran kérdezik, hogy mikor áll fenn a veszélye annak, hogy az ehető bedlát összetéveszthetik egy másik fajjal, és milyen gombákra kell figyelniük. Leggyakrabban a magas bedlát téveszthetjük össze a piruló bedlával, amelyet egykor ehetőnek tartottak, de ma már a mikológusok nem ajánlják gyűjtésre. Vigyázzunk továbbá az éles lábú katicabogárral, semmiképpen ne gyűjtsük a kerti katicabogarat, és kerüljük a zöld, tavaszi vagy tigris vargányát.
Mi jellemző a kerti szalmagyökérre?
A gombaszedők összetéveszthetik a magas ágyást a kerti ágyásfűvel, amelyet mérgező ágyásfűnek vagy cseh ágyásfűnek is neveznek. Ezzel azonban vigyázni kell, mivel mérgezést és számos egészségügyi problémát okozhat. Hogyan lehet felismerni? Főleg parkokban, kertekben és komposzthalmokon nő. Kalapja 8 és 16 centiméter közötti hosszúságú, a felszínen kiálló pikkelyekkel, de középen meglehetősen egyforma. A lábszár színe a tiszta fehértől az okkersárgásbarnáig terjed. Vágáskor narancssárgára, majd vörösre színeződik.