Bár a trópusi területeken az emberek nagy számban termesztik a maniókát, a mi területünkön viszonylag ismeretlen növény. Tápláló gyökérgumója ma már a fejlődő országokban alapvető élelmiszer, de lassan a cseh konyhákba is bekerül. Elmondjuk, milyen vitaminokat tartalmaz a manióka, mire használják, és miért olyan népszerű a világon.
Mi az ehető manióka?
A botanikusok szerint a manióka az Euphorbiaceae családba tartozó növénynemzetség, amely körülbelül 100 különböző fűszernövény-, cserje- és fafajt foglal magában. Egyik képviselője a Manihot esculenta, amelyet a világ számos trópusi és szubtrópusi régiójában termesztenek. Ennek fő oka a tápláló, keményítőben gazdag gyökérgumók termesztése.
A maniókának számos más regionális neve is van, amelyek közül talán a legismertebb a manióka vagy yuca, amelyet az Egyesült Államokban vagy a latin-amerikai Közép- és Dél-Amerika országaiban használnak. Bár ez a név ismerősnek tűnhet, nem szabad összetéveszteni a yuccával, a spárgafélék családjába tartozó egyszikű növények nemzetségével.
Hogy néz ki az ehető maniókaszó?
A manióka egy termesztett trópusi növény (fűszernövény vagy gyengén fásodó cserje), amely 1-5 méter magasra nő. Nagyon alkalmazkodóképes, tápanyagban szegény talajon is megterem, és minden része tejszerű nedvet tartalmaz. A manióka gyökérzete öt-tíz legyező alakú gyökérgumóból áll, amelyek a járulékos gyökerek megvastagodásával jönnek létre.
A tápláló gyökérgumók körülbelül 20-100 centiméter hosszúak, súlyuk elérheti a 2 kilogrammot, és hengeres vagy orsó alakúak. Míg a héjuk rózsaszínű vagy sötétbarna, a belsejükben lévő hús fehér. Az édesburgonyához vagy a jamgyökérhez hasonlóan ezeket a gumókat néha édesburgonyának is nevezik. Mivel nagy mennyiségű vizet tartalmaznak, gyorsan rothadásnak indulhatnak, ezért gyorsan kell őket fogyasztani.
Ami a növény egyéb részeit illeti, a manióka gyengén elágazó, és a szárát megvastagodott láncszemek alkotják, jól kivehető levélhegekkel. A manióka levelei hosszú nyelűek és mélyen tenyeresen karéjosak, a karéjlevelek száma háromtól kilencig terjed. A levelek színe változó, így előfordulhat sárgászöld változatuk, de pirosak is.
A maniókavirágok hasonlóan változatosak, lehetnek halványsárgák, zöldesek vagy vörösesek, belül részben bíborvörösek. A virágzat a levélnyelekből fürtökben nő, harang alakú, és akár 10 centiméter hosszúra is megnőhet. Öt sziromlevele van, amelyek a hímvirágoknál összeérnek, a nőstényeknél azonban lazák. A termés egy kb. 1,5 centiméter hosszú, hosszanti szárnyakkal ellátott kapszula, amely éréskor szétpattan, és magokat szór ki.
Honnan származik a manióka?
Bár a maniókát jelenleg a világ trópusi és szubtrópusi régióiban termesztik, hazája Dél-Amerika, ahol a növény eredeti vad formája még mindig megtalálható. Az emberek i. e. 4000 körül kezdték el termeszteni a maniókát, és a növény fokozatosan elterjedt Amerika más részein is, és a Kolumbusz előtti étrend egyik fő alapanyaga lett.
A maniókát portugál kereskedők hozták be az afrikai kontinensre a 16. században. Itt idővel a kukoricával együtt alapélelmiszerré vált, sikeresen felváltva az őshonos afrikai növényeket. Ugyanekkor spanyol és portugál hajókkal Ázsiába is eljutott a manióka, ahol sok helyen a mai napig népszerű.
Ma Nigéria a világ legnagyobb maniókatermelője, Thaiföld pedig a legnagyobb exportőr. Egyesek a maniókát a „trópusok kenyerének” nevezik, de ez a kifejezés nem tévesztendő össze a kenyérfa pálma vagy tüskéskörte (Encephalartos), a közönséges kenyérfa (Artocarpus altillis) vagy az afrikai kenyérfa (Treculia africana) néven ismert növénnyel.
Cassava: fontosság
Mint fentebb említettük, a maniókát elsősorban tápláló gyökérgumói miatt termesztik széles körben. Különösen a fejlődő országokban a manióka az egyik olyan alapvető élelmiszer, amely több mint 500 millió embernek biztosít megélhetést. A trópusi régiókban ez a harmadik legfontosabb étrendi szénhidrátforrás (a rizs és a kukorica után).
A maniókának megvan az az előnye, hogy szárazságtűrő növény, marginális talajokon is megterem, és gyakorlatilag bármikor betakarítható (nem csak egy adott évszakban). Ezenkívül a maniókát azért is értékelik, mert a termesztéséhez szükséges földterülethez viszonyítva magas energiaértéket biztosítanak a gumók.
Tartalmazott anyagok
Kíváncsi vagy, hogy milyen vitaminokat tartalmaz a manióka, hogyan hat a manióka az emberi egészségre, illetve, hogy a manióka gyógyhatású-e, vagy érdemes-e óvatosan bánni ezzel a növénnyel? Bár manapság széles körben fogyasztják a világon, és nagyra értékelt élelmiszer, a maniókának bizonyos esetekben káros hatásai lehetnek (például góc, ataxia vagy részleges bénulás).
A linamarin nevű glikozid tartalma különbözteti meg a manióka keserű és édes fajtáit. Mindkettő ehető, de más gumókhoz hasonlóan ezek is tartalmaznak táplálkozásellenes tényezőket és toxinokat (különösen hidrogén-cianidot), ez utóbbiak a keserű maniókában sokkal nagyobb mennyiségben fordulnak elő. A gumókat ezért fogyasztás előtt megfelelően meg kell főzni a maniókamérgezés megelőzése érdekében.
Az új fajtáknak biztonságosabbnak kell lenniük az ember számára, mint az eredeti fajok és a régebbi, a múltban széles körben termesztett fajták. Egyes helyeken a mérgezőbb maniókafajták egyfajta tartalék élelemforrást jelentenek éhínség idejére. Ugyanakkor egyes gazdák éppen azért részesítik előnyben őket, mert a manióka mérgező, elriasztja a kártevőket és elriasztja a tolvajokat.
A nyers manióka nagyjából 60 % víz, további 38 % szénhidrát, a többi fehérje és elhanyagolható mennyiségű zsír. Energiát tekintve 100 gramm manióka körülbelül 670 kilojoule-t (160 kcal) tartalmaz, de az ajánlott napi C-vitamin-adag negyedét is. A manióka azonban nem tartalmaz jelentős mikrotápanyagokat.
Milyen felhasználási módjai vannak a maniókának a konyhában?
Ahol maniókát termesztenek, a gumókból tápláló ételeket készítenek, és az édesebb fajta gyökerét gyakran burgonyával helyettesítik. A maniókából azonban gyakran lisztet is készítenek, amelyből mártásokat, kenyeret, süteményeket, kekszeket és ropogtatnivalókat lehet sűríteni. Ezenkívül a meghámozott gumókból maniókakása készíthető, amelynek íze a lisztes burgonyáéhoz hasonlít.
Afrikában és Latin-Amerikában a maniókából ecetet, sört és különböző szeszes italokat készítenek. Ezek közé tartozik a brazil cauim és tiquira, a mozambiki impala és a dél-amerikai nihamanchi. Nyugat-Afrikában a garri úgy készül, hogy a gyökérpépet lereszelik, a nedvességet kinyomkodják, majd megszárítják (és megpirítják) a maniókát, amelyet aztán levesekbe áztatnak vagy mártásokhoz öntenek.
Brazíliában a maniókából farinhát készítenek, amely a nyugat-afrikai garrihoz hasonló. Ezenkívül a méregtelenített maniókát ledarálják és megfőzik, hogy egy száraz, gyakran kemény vagy ropogós ételt készítsenek belőle, amelyet az emberek farofa néven emlegetnek. Ezt főleg fűszerként használják, de köretként önmagában is fogyasztható. A spenóthoz hasonlóan elkészített levelek fogyasztása sem kivétel.
A maniókagumót főleg főtt formában fogyasztják, de nagy részét maniókakeményítő (szárított maniókapor) kinyerésére is használják, amelyet tápióka néven emlegetnek. Ez az élelmiszer- vagy kozmetikai iparban találta meg a felhasználását. Többek között tápióka gyöngyök formájában, amelyeket a népszerű buboréktea italhoz adnak.
A manióka egyéb felhasználásai
A manióka emellett állati takarmányként is felhasználható. Ebben az esetben elsősorban szarvasmarhák, sertések, juhok vagy kecskék takarmányozására használják maniókaszéna vagy maniókaliszt formájában. Felhasználják továbbá őrlésre alkalmas keményítőpogácsa előállítására is, ami a ragasztó- és védőanyagoknak a láncfonalakra történő felhordását jelenti a szövőgépeken történő feldolgozáshoz.
Mint már említettük, a maniókakeményítőt a kozmetikai iparban is használják, de megtalálható a kereskedelemben kapható mosószerekben is, valamint ragasztók, műanyagok vagy gumi előállítására is használják. Emellett az utóbbi években a maniókát bioüzemanyagként is próbálják felhasználni, ami segítene növelni a megújuló források arányát az energiatermelésben. Ez vezetett a maniókából előállított etanol üzemanyag előállításához.
Hogy néz ki az ehető maniókaszó?
A manióka (Manihot esculenta) egy termesztett trópusi növény, amelyet néha maniókának vagy yukának is neveznek. Nagyon alkalmazkodóképes, tápanyagszegény talajokon is megterem, és körülbelül 1-5 méter magasra nő. A gyökérzet legyező alakú gumós gyökerekből áll, a szár kevéssé elágazó, a levelek hosszú levélnyéllel rendelkeznek, tenyérszerűen karéjos pengékkel, a virágok pedig lehetnek halványsárgák, zöldek vagy pirosak.
Miért termesztik nagy mennyiségben a maniókát?
A manióka eredetileg Dél-Amerikából származik, de ma már az egész világon elterjedt. A trópusi és szubtrópusi régiókban a növényt elsősorban tápláló gyökérgumói miatt termesztik, amelyek az egyik alapvető élelmiszer, és több mint 500 millió embernek biztosítanak táplálékot. Emellett a rizs és a kukorica után a harmadik legfontosabb étrendi szénhidrátforrás.
Mit tartalmaz a manióka?
A manióka egy linamarin nevű glikozidot tartalmaz, amelynek mennyisége alapján a botanikusok megkülönböztetik az édes és keserű fajtákat. Mindkettő ehető, de táplálkozásellenes tényezőket és toxinokat (hidrogén-cianid) tartalmaz, ezért a gumókat megfelelően meg kell főzni. A nyers manióka így körülbelül 60 % vízből, 38 % szénhidrátból és körülbelül 1 % fehérjéből áll. 100 grammja a napi C-vitaminadag 25 %-át tartalmazza.
Milyen felhasználási módjai vannak a maniókának?
A maniókagumót gyakran használják a burgonya helyettesítésére, de készül belőle maniókakása vagy liszt is, amely kenyér, palacsinta vagy sütemény készítésére alkalmas. Afrikában és Latin-Amerikában a maniókából ecetet, sört és különböző szeszes italokat készítenek. A gumók egy részét maniókakeményítő (tápióka) kinyerésére is használják, emellett a maniókát állati takarmányként, a kozmetikai iparban, a ragasztó- vagy gumigyártásban, illetve bioüzemanyagként is felhasználják.