SZILVÁT: Típusok, felhasználás és termesztés

Kíváncsi vagy, hogy mi a neve annak a gyümölcsfának, amelyik vadon nő a kertedben, és minden évben finom csonthéjas gyümölcsöt ad? Vagy talán olyan fát vagy cserjét keres a kertjébe, amely bőséges, főzésre alkalmas terméssel örvendezteti meg? Ebben az esetben a válasz a kérdésére a kertészek körében igen népszerű szilvafa lehet.

Mi az a szilva?

A szilvafa (latinul Prunus) a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó nagy nemzetség. Bár sokan nem is tudják, számos népszerű, ház körüli kertekben széles körben termesztett gyümölcsfát foglal magában, mint például a szilvát, a cseresznyét, a sárgabarackot és az őszibarackot, valamint számos vadon élő fajt, köztük a kökényt, a csipkebogyót és a törökcseresznyét.

Hogyan néznek ki a szilvafák?

Mivel nagyon nagy növénycsaládról van szó, bizonyára nem meglepő, hogy lombhullató és örökzöld fákat egyaránt tartalmaz. Ezek lehetnek alacsony, közepes vagy magas, 5-25 méter magasra növő fák, többtörzsű, gazdagon elágazó fák, cserjék, klónos állományok vagy akár 30 centiméternél alacsonyabb cserjék is.

A szilva nemzetségbe tartozó fák és cserjék viszonylag fiatalon (évtizedes nagyságrendben) élnek. Kivételt képez a japán sárgabarack vagy a madárcseresznye, amelyek több száz évig is megnőhetnek. A fák esetében a gyökérzet csapgyökérszerű és gazdagon elágazó, meglehetősen mélyre nyúló, arbuszkuláris mikorrhiza jellemzi.

Az egyes szilvafákra jellemző gyökérritmusnak köszönhetően a fák polikormákat alkothatnak. Ez egy olyan növekedési forma, amelyben egyetlen föld alatti rendszerből több különálló föld feletti rész fejlődik, amelyek nagyobb számú növény populációjaként működnek. Erre példa a szilvafa, amelyet a kertészek közönséges szilvafaként is ismernek.

Ami a szilvafák jellegzetes megjelenését illeti, e fákat és cserjéket elsősorban egyszerű, váltakozó állású leveleik jellemzik, amelyek általában lándzsás vagy tojásdad alakúak és fűrészes, fűrészes vagy majdnem egész szélűek. A levélnyélen vagy a levél alján gyakran találhatók nektárium-mirigyek. A szilvafa kérge fiatalon sima, de az öregedés során fodrosodik, hámlik vagy repedezik, és kéreggé válik.

A szilvafára jellemzőek a kétnemű virágai is, amelyek gyakran kellemes illatúak. Fajtól függően nőhetnek egyedül vagy egy virágzat részeként, amely lehet peremvirágzat, fürt vagy fürtvirágzat. Általában a levelek előtt vagy a levelekkel együtt virágoznak, öt kelyhet és egy virágkoszorút tartalmaznak, és színük a fehértől a rózsaszínen át a vörösig vagy liláig terjed.

Ami a beporzást illeti, a virágok lehetnek önbeporzásúak vagy önbeporzóak, amit figyelembe kell venni egy adott szilvafafajta ültetésekor. Gyümölcse különböző formájú, méretű és színű fürtös gyümölcs, amely nemcsak közvetlen fogyasztásra, hanem számos különböző ételhez és befőtthez alkalmas gyümölcsként is igen népszerű. A vadon termő fajoknál kisebb, a termesztett fajtáknál viszont nagyobb. A gyümölcshús jellemzően ehető, de egyes fajokra vigyázni kell (babér, borágó).

Hol terem a szilva?

A szilvafák kozmopolita fajok, de elterjedési központjuk az északi félteke mérsékelt és szubtrópusi régióiban van. Gyakorlatilag egész Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában megtalálható, de kisebb mértékben Indokína, Délkelet-Ázsia, Dél-Amerika, Afrika (beleértve Madagaszkárt is), sőt Ausztrália és Új-Zéland trópusi területein is megtalálható.

A szilvafa nemzetség tagjai által lakott élőhelyek igen változatosak. A fafajok főként a trópusok síkvidéki esőerdeiben és a mérsékelt égövi lombhullató vagy féllombhullató erdőkben és azok világos szegélyein nőnek. A cserjék alkothatják az erdők aljnövényzetét, de előfordulnak teljes napsütésben vagy részleges árnyékban lévő helyeken (bozótos erdők és sztyeppék) vagy hegyvidéki területeken is.

Ami a talajt illeti, a szilvafák szinte bármilyen talajjal megbirkóznak, kivéve a nehéz agyagos és a tartósan vizes talajokat. Egyes fajok még a tartós szárazságot is elviselik. A termesztett szilva azonban általában mélyebb és kellően nedves talajt igényel, és sokan mészkedvelők (kivéve az őszibarackfákat).

A leggyakoribb szilvafafajok

A botanikusok szerint a szilva nemzetséghez tartozó taxonok száma ma már 500 körül van. Ez a szám nemcsak az egyes fajokat foglalja magában, amelyekből körülbelül 200 van, hanem számos hibridet és különböző alfajokat is. Leggyakrabban három külön alnemzetségre (Padus, Cerasus és Prunus) osztják őket, amelyek bizonyos tulajdonságaikban különböznek egymástól.

Padus alnemzetség

Ez az alapág a világ számos pontján elterjedt, beleértve a trópusokat is. Képviselőinek jellegzetes vonása a szőlőszerű, nagyszámú apró virágot tartalmazó virágzat. Ez a szilvafák egyetlen alnemzetsége, amelyhez a merev, bőrszerű levelekkel rendelkező örökzöldek is tartoznak. Például a következő fajok tartoznak ide:

• Afrikai szilva (Prunus africana),
• Prunus laurocerasus,
• portugál babér (Prunus lusitanica),
• a közönséges vízitorma (Prunus padus),
• a kései orbáncfű (Prunus serotina),
• a Virginiana (Prunus virginiana).

Cerasus alnemzetség

Ebben az esetben a szilva alnemzetség, amely magában foglalja az összes cseresznyét, meggyet, szakurát és a rokon fafajokat. A legnagyobb fajtaválaszték Kelet-Ázsiában található, ahol ezek a fák és cserjék nagyon népszerűek. Különösen a következő fajokat sorolhatjuk ide:

• Madárcseresznye (Prunus avium),
• a bokorcseresznye (Prunus fruticosa),
• szőrös cseresznye (Prunus subhirtella),
• himalájai cseresznye (Prunus cerasoides),
• cseresznye (Prunus cerasus),
• török cseresznye (Prunus mahaleb),
• szakura (Prunus serrulata),
• Prunus emarginata.

Prunus alnemzetség

A három alnemzetség közül az utolsó nagyon széles. A hozzá tartozó egyes fajokat így több további részre osztják, mint például Amygdalus (mandula), Persica (őszibarack), Armeniaca (kajszibarack) és Prunus (szilva és szilva). A népszerű fajok közé tartoznak:

• Mandula (Prunus dulcis),
• Őszibarack (Prunus persica),
• sárgabarack (Prunus armeniaca),
• japán sárgabarack (Prunus mume),
• szibériai sárgabarack (Prunus sibirica),
• japán cseresznye (Prunus japonica),
• cseresznye (Prunus tomentosa),
• szilva (Prunus domestica),
• szilva (Prunus insititia),
• szilva (Prunus domestica subsp. pomariorum),
• Prunus domestica subsp. italica,
• Mirabellaszilva (Prunus domestica subsp. syriaca),
• a kökényszilva (Prunus spinosa),
• fűzfa szilva (Prunus salicina),
• myrobalan szilva (Prunus cerasifera).

A szilvafáknak mindössze hat faja őshonos a flóránkban. Ezek közé tartozik a madárcseresznye, a közönséges kökény, a közönséges csipkebokor, a mahaleb cseresznye, a bokorcseresznye és az alacsony mandula (amely természetesen a mi területünkön súlyosan veszélyeztetett). Van azonban számos más faj is, amelyek az idők során háziasítottá váltak, köztük a mírobalán szilva és a szilvaszilva, vagy esetenként gyomosodtak, mint például a szilvaszilva.

Milyen felhasználási módjai vannak a szilvafának?

A szilvafa ma már nagyon népszerű fafaj, amely számos felhasználási módot talált. Az egyik terület, ahol fontos szerepet játszanak, természetesen a gasztronómiában. A különböző szilvafák gyümölcsei ugyanis az egyik legnépszerűbb gyümölcsfajok közé tartoznak, nemcsak a remek ízük miatt, hanem a nagyszámú fajtájuk és a bennük található anyagok miatt is, amelyek közé elsősorban antioxidánsok, vitaminok és ásványi anyagok tartoznak.

A szilvafa termése frissen fogyasztható, de kompótok, lekvárok, szörpök, mártások és pudingok készítésére is kiválóan alkalmas. Az érett gyümölcs gyorsan megromlik, ezért gyakran szárítják, fagyasztják vagy kandírozzák. Ezenkívül ízletes desszertek alapját képezhetik, gyümölcsgombócokhoz adhatók, és cukrászatban is felhasználhatók (például marcipán készítéséhez).

A szilvát széles körben használják alkoholtartalmú italok előállításához is. Erjesztés után a csonthéjas gyümölcsökből nagy mennyiségben gyümölcspárlatot, például szilvapálinkát és sárgabarackpálinkát desztillálnak. További népszerű termékek a meggypárlat, a meggy vagy griotte, a persico, az Amaretto, a szilvából készült gyümölcsbor és a belga Kriek Lambik sör, amelyhez meggyet adnak.

A szilva azonban az élelmiszeren kívül másra is felhasználható. Virágzáskor nagyon vonzó látványt nyújt, ezért számos dekoratív fajtát nemesítettek belőle. Egyes fajok ősszel, amikor leveleik színesednek, díszítő funkciót is betölthetnek. A kiválasztott fajokat ilyenkor parkok szolitereiként, sugárutak részeként, magasabb fák, sövények vagy sziklakertek előfutáraként ültetik. Nagyobb tájakon a szilvafák gazdag gyökérzetüknek köszönhetően alkalmasak lejtő- és partstabilizálásra.

Mivel számos faj fája erős, kemény és szépen színezett, nagyra értékelik a művészi faragásban és az asztalosművészetben. Furnérozott bútorok, hangszerek, fa ékszerek, pipák és dísztárgyak készítésére használják. Ugyanakkor magas a fűtőértéke is, így alkalmas grillezésre és füstölésre. Többek között egyes szilvafák nagy kulturális jelentőséggel bírnak, különösen Kelet-Ázsiában. Ezenkívül a mandula- és szilvafák magjából olajat préselnek gyógyszerészeti, kozmetikai és illatszeripari célokra.

Sőt, a szilvafák fontos mézelő növények is, amelyek nagy mennyiségű nektárt és tápláló virágport biztosítanak a méheknek. Néha mézharmattermelőknek is otthont adnak, amelyek főként néhány levéltetű, és számos pillangó tápláléknövényeivé is válnak. Ezek közé tartozik különösen a szilvamoly, a gyümölcslégy és a szilvamoly.

Szilva termesztése

Mezopotámiában és az ókori Kínában valószínűleg már i. e. 2000-ben termesztették a szilvát, ami azt jelenti, hogy nagyon régi kultúrnövényről van szó. A válogatott szilva célzott termesztését aztán a rómaiak vezették be Európa területére, akik keletre irányuló hadjárataik során vették át ezt a szokást. Őszibarack, sárgabarack és szilva palántákat hoztak magukkal.

Ami a megfelelő körülményeket illeti, a szilvafák jellemzően könnyebb, jó vízelvezetésű és párás talajt, valamint sok esetben melegebb, védett helyet igényelnek. Elég gyorsan nőnek, fokozatosan kezdik igényelni a trágyázást, és a kertészek is megfelelően meszezik a környező talajt.

A gazdasági célokra szánt fajtákat főként vegetatív módon, oltással, dugványozással és különböző alanyokra történő oltással szaporítják. A myrobalan szilva az egyik legelterjedtebb az országban, mivel jól alkalmazkodik a talajviszonyokhoz és gyorsan növekszik. Más fajták közé tartozik a Wangenheim-szilva és keresztezései, a St. Julien A, valamint a MY-BO-1 és MY-KL-A (a myrobalanból).

Betegségek és kártevők

A kertészek gyakran kérdezik, hogy van-e valami, ami veszélyeztetheti a szilvafáikat. A leggyakoribb betegségek közé tartozik a moníliózis, a gombás foltosság és a fürtbetegség, valamint a különböző bakteriális pikkelybetegségek. Nagy veszélyt jelent a főként levéltetvek által terjesztett vírusos betegség, a szilvafák pedig fagyási repedésekben és klematiszban szenvedhetnek, ha télen gyorsan változik a hőmérséklet. Ami a kártevőket illeti, gondot okozhat a csomagolólevél, valamint a cseresznyevirágféreg.